A Harry Potter-láz a vadon élő baglyok vesztét okozhatja Ázsiában

A Harry Potter-könyvek és filmek, különösen Hedvig, az ifjú varázslótanonc hóbaglya iránti rajongás komolyan fenyegeti a vadon élő baglyokat az ázsiai országokban, ahol az elmúlt évtizedben jelentősen fellendült a ragadozó madarak illegális kereskedelme.

    Az Oxford Brookes Egyetemen dolgozó Vincent Nijman és Anna Nekaris szerint míg az első Harry Potter-film 2001-es megjelenésekor még csupán néhány száz baglyot adtak el az indonéziai madárpiacokon, addig ez a szám 2016-ra már több mint 13 ezerre nőtt.

Az állatok ára átszámítva 10-30 dollár között mozog, amelyet a középosztálybeli családok többsége megengedhet magának – írta a The Guardian című brit napilap internetes kiadása.
A madarak iránti kereslet megnövekedése azért különösen aggasztó, mert az eladásra kínált példányok szinte mindegyikét a vadonból fogják be.

“A baglyok háziállatként tartásának népszerűsége olyan méreteket öltött mára Indonéziába, hogy veszélyeztetheti a kisebb populációjú fajokat” – húzták alá a szakemberek a Global Ecology and Conservation című folyóirat aktuális számában közölt tanulmányukban.

A kutatók szerint a baglyoknak fel kellene kerülniük az indonéziai védett madarak listájára, mert bár aranyosan mutatnak a piacon, általában hamar elpusztulnak, ha kiszakítják őket természetes élőhelyükről – hangsúlyozták.

Indonézián kívül számos más országban is jelentősen megnőtt a baglyok iránti kereslet az elmúlt évtizedekben, amit ugyancsak a Harry Potter-könyvek és filmek népszerűségével magyaráznak.

“A Harry Potter-sorozaton felbuzdulva még a középosztálybeli városi családokban is felütötte a fejét az a különös vágy, hogy baglyokkal ajándékozzák meg a gyerekeket” – mondta Dzsairam Rames indiai képviselő.

A Harry Potter-jelenség és a baglyok iránti kereslet megnövekedése közötti kapcsolatot ugyan nem lehet egyértelműen bizonyítani, de sok a közvetett bizonyíték.

A baglyokat hajdanán burung hantunak hívták maláj nyelven, ma már azonban burung Harry Potter, vagyis Harry Potter-madarakként emlegetik őket.

Maga J.K. Rowling is elítéli, hogy a baglyokat háziállatként tartsák, és ennek hangot is adott az első Harry Potter-film nagy-britanniai megjelenését követően, amikor a helyi madármenhelyek arról számoltak be, hogy jelentősen megnőtt a magára hagyott “házi baglyok” száma a szigetországban.

A természetvédők ugyanakkor arra is rámutattak, hogy Indiában gyakran feláldozzák a baglyokat, mert gyógyító hatást tulajdonítanak nekik.-forrás: MTI, fotó: David Syzdek

  • A kutyák, a cicák és a görények szívférgessége

    A szívférgesség egy főként kutyáknál, de cicáknál és görényeknél is előforduló súlyos betegség, mely tüdőbetegséget, szívelégtelenséget, egyéb szervek károsodását, és […]

  • Egy jól bevált segítség megfázás idején: eukaliptusz olaj

    Az eukaliptusz olaj népi gyógyászatban történő felhasználása a régmúltba nyúlik vissza, és nem csupán hatásosnak, de nagyon biztonságosnak is bizonyult. […]

  • Új macskalakója van a Churchill-villának

    Egy volt kóbormacska, VI. Jock személyében új macskalakója van Winston Churchill legendás brit miniszterelnök múzeumként működő egykori lakóházának.     A chartwelli […]

  • A zöld tea újabb egészségvédő hatásait fedezték fel

    A zöld tea számos bizonyított egészségvédő hatása ismert, úgy mint sejtvédő antioxidáns, zsírégetést elősegítő, baktériumellenes, allergiaellenes, gyulladásgátló, rákellenes, szív- és […]