Rovaralapú élelmiszerek kerülnek a boltok polcaira Svájcban

Rovaralapú élelmiszerekkel, egyebek között rovarburgerrel bővül a második legnagyobb élelmiszeráruház-lánc kínálata Svájcban, amely Európában elsőként engedélyezi az ilyen termékek árusítását.

A Coop szerint a fehérjében gazdag lisztkukacból – a lisztbogár lárvája – készülő “húspogácsák” és “fasírtgolyók” 2017. augusztus 21-étől lesznek elérhetőek – írta a The Guardian című brit napilap internetes kiadása.

Az Essento nevű svájci start-up által gyártott termékeket az élelmiszeráruház-lánc néhány genfi, berni és zürichi boltjában tudják majd beszerezni a fogyasztók.

A helyi élelmiszerbiztonsági-hatóság szóvivője szerint Svájc az első európai ország, ahol engedélyezik az emberi fogyasztásra szánt rovaralapú élelmiszerek árusítását.

A májusban módosított élelmiszerbiztonsági törvények szerint kizárólag olyan rovaralapú ételeket lehet értékesíteni, amelyek tücsköt, szöcskét, vagy lisztkukacot tartalmaznak.

A törvény szerint a rovarok, amelyeket már régóta alkalmaznak az állattakarmány-gyártásban, négynemzedéknyi – szigorú előírások mentén zajló – tenyésztés után válnak alkalmassá az emberi fogyasztásra. Ez azt jelenti, hogy a helyi termelés beindulására néhány hónapot még várni kell.

Addig is lehetőség van a rovaralapú élelmiszerek behozatalára, amelyet szigorú feltételekhez kötnek.
https://www.theguardian.com/world/2017/aug/15/mealworm-burger-insect-food-sale-switzerland)-forrás: MTI, fotó: Pixabay

Random Posts

  • A fogamzásgátló csökkenti a petefészekrák kockázatát, a mellrákét viszont növeli

    Csaknem felére csökken a petefészekrák kockázata azoknál a nőknél, akik legalább egy évtizeden át szedtek fogamzásgátló tablettát – idézte egy […]

  • A 110 éves ember öt titka

    Az amerikai születésű Bernardo LaPallo, augusztusban töltötte be 110. életévét. Az 1901-ben született férfi öt szóban össze tudja foglalni, hogy […]

  • Sokkal több fajta baktérium él az otthonunkban, ha van kutyánk

    Az Észak-Karolinai Állami Egyetem és a Colorado Egyetem új tanulmánya szerint sokkal több fajta baktérium él azok otthonában, akiknek van kutyájuk, […]

  • A passzív dohányzás a lányokra még károsabb

    A dohányfüst belélegzése csökkenti a lányok vérében a HDL, azaz a jó koleszterin szintjét, állapította meg egy új ausztrál tanulmány. […]