Hogyan befolyásolja reggelink összetétele a vas hasznosulását?

Az Egészségügyi Világszervezet szerint, a világ népességének 80 százaléka vashiányos, és körülbelül 30 százalékuk szenved vashiányos vérszegénységben.

A vashiánynak fokozott a kockázata a termékenykorú nőknél, a kis születési súlyú csecsemőknél, serdülőkorú lányoknál, és veseelégtelenség (dialízis) esetén.  Intenzív sportolás mellett is megnő a szervezet vasigénye akár harminc százalékkal. Vashiány esetén gyengének és fáradtnak érezzük magunkat, csökken a teljesítményünk, gyengül az immunrendszerünk, gyerekeknél lassul a tanulási képesség, és a szervezet számára nehezebbé válik a test normális hőmérsékletének fenntartása. Ha gyanítjuk, hogy tüneteinket vashiány okozza, feltétlenül keressük fel orvosunkat, hogy vérvétel segítségével megállapítható legyen a tényleges vashiány.

A vashiány fokozatosan alakul ki, ha hosszú időn át nem fedezzük a napi szükséges mennyiséget. Hiányát okozhatja a felszívódás zavara is, ugyanakkor számos tényező befolyásolja hasznosulását szervezetünkben.

Kétféle vasat különböztetünk meg. Az állati eredetű táplálékban található az ún. hem-vas, melyhez a vörös húsok, halak, szárnyasok fogyasztásával juthatunk hozzá. A növényi eredetű vas, a nem-hem vas, melyet megtalálunk többek között a lencsében, a babban és a vassal dúsított élelmiszerekben. A hem-vas jobban felszívódik testünkben, de a legtöbb vashoz nem-hem vas formájában jutunk hozzá a táplálkozás során.

A vas felszívódást számos tápanyag és étrendünkben található vegyület befolyásolja, ezért különösen, ha vashiánytól szenvedünk, érdemes körültekintően összeválogatni ételeinket.

A húsokban található fehérjék fokozzák a vasfelvételt, a vitaminok közül pedig fontos szerepe van a C-vitaminnak, mely fokozza a vas felszívódását, valamint az A-vitaminnak, mely segíti a vas mobilizációját, ezért A-vitamin hiány esetén a vas hasznosulása is romlik. A kávéban és teában található csersav, a kalcium, a polifenolok, a szójababban lévő egyes fehérjék, valamint a fitát (salátában és teljes kiőrlésű gabonában található vegyület) ellenben csökkentik a vas felszívódását.

Egy korábbi amerikai tanulmány megvizsgálta, hogy egy szokásos reggeli, hogyan befolyásolja a vas felvételét és hasznosulását, függetlenül attól, hogy az adott élelmiszer mennyi vasat tartalmaz. Hiába tudjuk ugyanis, hogy egy élelmiszer mennyi vasat rejt magában, annak csak töredéke fog hasznosulni a szervezetünkben. A kutatók úgy találták, hogy míg a tojásfehérje nincsen hatással a vasfelszívódásra, addig a sárgája kifejezetten gátolja, holott gazdag vasforrást jelent. Ugyanakkor érdekes módon, ha ún. ham and eggs-et fogyasztunk, azaz tojást bacon szalonnával, akkor a nem-hem vas felszívódása jelentős mértékben nő.

A kávé és a tea egyaránt negatívan hat a vas hasznosulására, mégis a kávé kevésbé gátolja, mint a tea. A tea hatását ellensúlyozhatjuk, ha narancs dzsúzt fogyasztunk mellé, vagy citromlével gazdagítjuk, utóbbiak ugyanis fontos C-vitaminforrások, és segítik a vasfelszívódást. De érdemes tudni, hogy a tea gátló hatása mindenképpen fennáll, és ha tea helyett kávé mellett fogyasztunk C-vitaminban gazdag italt, akkor a vas felszívódása csaknem kétszer nagyobb, mint tea mellett. Narancs dzsúzt akkor is érdemes fogyasztanunk, ha vassal dúsított reggeli gabonapelyhet fogyasztunk, mert a hozzáöntött tej szintén gátlóan hat a vas felszívódására.

Szintén kevesebb vasat vesz fel szervezetünk a táplálékból, ha csokoládés tejet iszunk, amit egyaránt okozhat a tejben lévő kalcium vagy éppen a kakaóban található fitátok.

Egy átlagos vastartalmú étkezés során 100 mg C-vitamin a vasfelvételt négyszeresére növeli, ezáltal ez az egyik legfontosabb felszívódást segítő tápanyag. A béta-karotin szintén segíti a felvételt, valamint a cukor és a méz, melyek akár háromszorosára növelhetik a vas hasznosulását.-Forrás: Am J Clin Nutr. 1979 Dec;32(12):2484-9.

Még több vasfelszívódást gátló élelmiszerről olvashat itt:

 Vérszegénység esetén nem csak a vaspótlás, hanem az étrendünk összeállítása is fontos

 

 

 

  • Az óceáni éghajlattal vannak összefüggésben az Amazonas térségének tűzveszélyes időszakai

    Az óceáni éghajlattal vannak összefüggésben az Amazonas térségét fenyegető tűzveszélyes időszakok, így a tengerfelszín hőmérsékletének rendellenes változásai alapján megjósolható a […]

  • UV-fényvédelem növényekkel

    A nap ultraibolya sugarainak való túlzott kitettség súlyos károkat okozhat a bőr egészségében, nem csak a bőrrák kockázatát növeli, hanem […]

  • Hogyan képes megemészteni az óriáspanda a növényi táplálékot?

    Kínai tudósok megfejtették, hogy miért képes megemészteni az óriáspanda a növényi táplálékot: egyebek között cellulózbontó baktériumokra bukkantak az állatok szervezetében. […]

  • Az állatvilág leghűségesebb párjai

    Vannak olyan állatfajok, melyeknél a hím és a nőstény kapcsolata csak egy futó találkozás a párzási időszakban, és léteznek olyan […]