Így olvasnak a kecskék az arcunkról

A kecskék a boldogságot tükröző arckifejezéseket részesítik előnyben – állítják brit kutatók, akiknek eredményei azt sugallják, hogy az eddig véltnél sokkal több állat lehet képes leolvasni az érzelmeket az emberek arcáról.

    Az Open Science című folyóiratban publikált tanulmány helyszínéül az angliai Kentben működő Buttercups Sanctuary for Goats nevű állatjóléti szervezet szolgált – írja a BBC hírportálja.

A londoni Queen Mary Egyetemen dolgozó Alan McElligott és kollégái egy pár fekete-fehér képet helyeztek el egy teszthelyiség falán egymástól nagyjából 1,3 méter távolságra. A fotókon ugyanaz a személy szerepelt, ám az egyik képen dühös, a másikon boldog arckifejezéssel. A kecskéket beengedték a területre, ahol aztán szabadon járkálhattak.

A kutatók szerint a kecskék határozottan előnyben részesítették a mosolygós arcot: először azt közelítették meg, és csak utána vettek tudomást a dühös arcot ábrázoló fotóról. Emellett több ideig vizsgálgatták az orrukkal a mosolygós képet.

A boldog arckifejezés előnyben részesítése azonban csak addig volt kiugró, amíg a boldog fotókat a jobb oldalra helyezték. Amikor átkerültek a bal oldalra, a kecskék semelyik kép irányába sem mutattak jelentős érdeklődést.

A kutatók szerint ennek az lehet az oka, hogy több más állathoz hasonlóan a kecskék is az agyuk egyik felét használják az információ feldolgozására. Lehetséges, hogy a bal agyféltekéjük dolgozza fel a pozitív érzelmeket vagy a jobb agyféltekéjük játszik közre a dühös arckifejezések elkerülésében.

McElligott szerint a tanulmányuk fontos eredményekkel bír a jószágokkal és egyéb állatokkal való kapcsolatteremtésre vonatkozóan, mivel azt sugallja, hogy az emberi érzelmek felismerésének képessége nemcsak a háziállatokra korlátozódik, hanem sokkal elterjedtebb lehet az állatvilágban.

“Az emberi érzelmek felismerését vizsgáló tanulmányok rendkívül összetett képességeket mutattak ki a kutyáknál és a lovaknál” – mondta Natalia Albuquerque, a Sao Pauló-i Egyetem munkatársa, aki a tanulmány társszerzője volt.

Hozzátette: “mostanáig azonban nem volt rá bizonyíték, hogy az olyan állatok, mint például a kecskék, képesek olvasni az emberi arckifejezésekből”. A szakember szerint az eredmények új utakat nyithatnak a háziasított állatok “érzelmi intelligenciájának” jobb megértéséhez.
A tanulmány segíthet továbbá az állatok jólétének javításában is.-forrás: MTI, fotó: Pixabay

Random Posts

  • A levegőből számolják az elefántokat Kenyában

    A Tsvao Nemzeti Park az orvvadászok hátborzongató mészárlásának színhelye volt az elmúlt évben, ezért Kenyában most intenzív erőfeszítéseket tesznek az […]

  • A kutyák és a cicák kedvenc ízei

    A kutyák és a cicák esetében is általánosságban könnyen elmondható, hogy mely ízeket kedvelik. A cicák kedvencei a halak és […]

  • A BMI-érték megtévesztő lehet

    A manapság olyan népszerű BMI-érték, azaz testtömeg-index, mely arra szolgál, hogy megtudjuk, ideális-e a testsúlyunk, hibás eredményt is mutathat. Egy […]

  • Véget vetettek a kutyaevő karnevál 600 éves hagyományának egy kínai településen

     Betiltották az októberi kutyaevő karnevált egy kelet-kínai településen; a döntést a helyi kormányzat hozta a felháborodott közvélemény nyomására – derült […]