4 tevékenység, melyek védhetnek a szellemi leépüléstől

Bizonyos mentálisan stimuláló tevékenységek megvédhetnek az enyhe kognitív károsodástól, még akkor is, ha hetven év felett kezdjük végezni őket.

A Mayo Klinika új tanulmánya megállapította, hogy azoknál a 70 éves vagy annál idősebb, teljesen egészséges elméjű embereknél, akik szabadidejüket számítógép-használattal, kézműves tevékenységgel, közösségi tevékenységgel vagy játékkal töltik, sokkal kisebb eséllyel fejlődhet ki enyhe kognitív zavar.

A kutatók 1929 résztvevő bevonásával megállapították, hogy az újonnan kialakuló enyhe kognitív károsodás kockázatát a számítógép-használat 30 százalékkal, a kézműves tevékenységek 28 százalékkal, a közösségi elfoglaltságok 23 százalékkal, a játékos időtöltések pedig 22 százalékkal csökkentik.

Az eredmények szerint azoknál a személyeknél, akik hetente legalább egyszer-kétszer végzik valamelyik tevékenységet, kisebb szellemi hanyatlás tapasztalható, azokhoz képest, akik csak havonta kétszer-háromszor szánnak ezekre időt. Ráadásul a pozitív hatás még azoknál is tapasztalható, akiknél a szellemi hanyatlás rizikóját öröklött hajlam is növeli. –forrás:jamanetwork.com , Newswise, fotó: Pixabay

Random Posts

  • A csipkebogyót nem csak C-vitamin tartalma miatt érdemes fogyasztani

    Csipkebogyónak a vadrózsa, más néven gyepűrózsa (Rosa canina) termését hívjuk, mely a legtöbb ember számára magas C-vitamin tartalmáról ismert. Vitamintartalmánál […]

  • A legjobb fenékformáló gyakorlatok

    A formás fenék elérése nem könnyű feladat, de ha rendszeresen végezzük a megfelelő gyakorlatokat, akár napi 10 perces edzéssel is […]

  • Ánizs: egy ősrégi gyógynövény ezernyi pozitív hatással

    Az ernyősvirágzatúak közé tartozó ánizs (Pimpinella anisum) egyike a legrégebben használt gyógynövényeknek. Ez a fehér virágú, 30-50 cm-re megnövő évelő […]

  • A klímaváltozás milliók vízellátását befolyásolhatja

    A világ számára ma az egyik legsürgetőbb kihívást a megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvíz biztosítása jelenti, különös tekintettel arra, hogy […]